Bár eddig csak itt volt jelen a Szellem a tükörben c. sztorim, most már > Wattpadon < is elérhető.
Kinek hol szimpatikus ott olvassa, a történetet, hamarosan pedig érkezik a folytatás is az 5.résszel.
Illetve a helyzetjelentéshez tartozik az is, hogy már megvan fejben egy rövidebb creepy pasta története, ami bár csak 1 részes lesz, de az igen tömör és borzongató.
Remélhetőleg..
Krikákat, kommenteket még mindig szívesen fogadom úgyhogy ha bármi tetszik (illetve nem tetszik) azt jelezzétek, hisz ebből tanul az ember. ^^
Jó régóta nem írtam már ide, mert hát sok minden történt azóta és kicsit elfeledkeztem a blogról, de ígérem ezután nem fogok.
S hogy mik fognak érkezni ezentúl?
*Ghost in the mirror részek, illetve az eddigiek is átlesznek dolgozva
*Saját mini horror történetek, amelyek bár nem igazak, de kellően vérfagyasztóak lesznek
*Videó ajánlók, ahogy most is
*Könyv ajánlók
*Igaz, rémisztő történetek
*Illetve a ti írásaitok, mini sztorijaitok, igaz történeteitek.
(Ezeket ide tudjátok küldeni: napsikalau@gmail.com)
Nagyjából ezek a tervek, amik megvalósításra várnak és amikhez ti is kellettek. Ha ismertek jó könyveket, történeteket vagy vannak tapasztalataitok, akkor azokat a fenti emial-re küldjétek. Minden levelet elolvasok.
S amíg ezen ügyködtök, addig egy kis videó ajánló, hogy megalapozzuk a kellő rettegést:
Chris és férje Michiganben utaztak, amikor egy pihenőhelynél Chris betért a női mosdóba. Amikor kijött, szemtől szembe találta magát egy fekete szemű asszonnyal.
'Valami iszonyatos félelmet éreztem, mintha valami természetellenes lenne körülötte. A szeme... teljesen fekete volt. Nem láttam színt vagy ilyesmit, még a pupilláit sem. Hihetetlen késztetést éreztem, hogy mielőbb elkerüljek a közeléből. Mintha valami fenyegető lett volna benne... Semmi érzelem nem volt a tekintetében. Inkább hideg volt. Végig az volt az érzésem, hogy nem emberrel állok szemben. Volt benne valami ragadozószerű, mintha csak zsákmányra várna. Valami figyelmeztetett, hogy maradjak annyira természetes, amennyire csak tudok... Nagyon megkönnyebbültem, amikor a kocsiban ültem, és elmentünk onnan!'
Ten, 47 éves, lakáskiadással foglalkozik. Munkájából adódóan sokféle emberrel találkozott már, mindenféle bőrszínnel, életkorral, férfiakkal, nőkkel, de még őt is meglepte az a fiatalember aki egy nap felbukkant nála.
'Tizenhét-tizennyolc éves lehetett. Kiadó lakás felől érdeklődött. Emlékszem, mennyire megrázott a látványa.Nem volt rajta semmi különös, a ruhája rendben volt, mégis, a szőr felállt a hátamon. A szeme volt az. Rettegtem, ahogy a szemébe próbáltam nézni, de nem ment. Azt hittem, meghalok. Talán azt gondolják néhányan, hogy túlreagálom a dolgot, de a szemei teljesen feketék voltak. Rendesen beszélt velem, mégis rávágtam az ajtót. Meg kellett tennem. Végig úgy éreztem, hogy iszonyatos veszélyben vagyok.
Adele Fletcher a hálószobájában volt, olvasott. Este 11 körül kopogást hallott az ablakán. Nem rendes kopogás volt, inkább lassú, megfontolt koppantások sorozata. Amikor kinyitotta az ablakot, nagyon meglepődött. Két 10 év körüli gyermeket látott. Megkérdezte tőlük, mit akarnak ilyen késő éjjel, mire a válasz ez volt 'Engedj be minket'
Adele nemet mondott. Megkérdezte, miért akarnak a gyermekek bemenni. Azt válaszolták 'A mosdót szeretnénk használni'
Adele végképp meglepődött. Már az sem fért a fejébe, két ekkora gyermek hogy kóborolhat egyedül ilyen későn, azt meg főleg nem értette, mit akarnának egy idegen mosdójában. Becsukta az ablakot, és az üvegen keresztül még látta a két gyermek szemét. A két, teljesen fekete szempárt.
Ami közös a fekete szeműekben, hogy félelemmel, iszonyattal töltik el a velük találkozókat - és ami a legkülönösebb, hogy engedély nélkül nem léphetnek be a magánterületedre - a házadba, vagy az autódba. Nézzük csak!
Egy újságíró az autójában üldögélt késő este, amikor két fiatal kopogtatott a kocsi ablakán. Azt szerették volna kérni tőle, hogy vigye őket haza, hogy anyjuktól pénzt kérhessenek egy film megtekintéséhez a közeli moziban. Az újságíró csodálkozott ezen, hiszen a legkésőbbi filmet is már félig lejátszották a mozik.
A két fiatal közül csak az egyik beszélt, a 'szóvivő'. Amikor az újságíró vonakodott teljesíteni a kérésüket, ezt mondta.
'Ugyan már, engedjen be minket a kocsiba. Nem mehetünk be, amíg nem enged be minket, érti? Csak engedjen be minket, eltűnünk, mielőtt észrevenné. Elmegyünk anyánk házához.'
Ezen a ponton az újságíró feltekintett, és végre belenézett a 'szóvivő' szemébe.
'Teljesen fekete volt a szemük. Szénfekete. Nem volt írisz. Nem volt pupilla. Csak a feketeség, ami a környező fényeket tükrözte vissza. Az arckifejezésem elárulhatta, mit érzek, mert a hallgatag fiatal arcán mintha azt láttam volna 'Rájött, kik vagyunk!' A 'szóvivő' azonban elkomorult, és immár parancsolóan folytatta:
'Gyerünk, uram. Nem bántjuk. BE KELL ENGEDNIE minket. NINCS fegyverünk'
'Az utolsó mondata nagyjából úgy hangzott, mintha azt mondta volna 'nincs szükségünk fegyverre' Nagynehezen a sebváltóra fektettem a kezem. Amikor a 'szóvivő' észrevette, a hangja még inkább parancsolóvá vált, és talán pánik is volt benne:
'NEM MEHETÜNK BE, AMÍG AZT NEM MONDJA, HOGY BEENGED!'
'Sebességbe tettem a kocsit, és ész nélkül - hála istennek, hogy nem volt mögöttem másik autó! - kitolattam a parkolóból. Soha többé nem láttam őket...'
Egy fiatal lány és a barátja egy boltban jégkrémet vásároltak. A lány kiment a bolt elé, megenni a jégkrémet, míg a barátja még válogatott néhány dolgot. Miközben ette a jégkrémet, egy autóra lett figyelmes, amelyből egy arc meredt kifelé. A lány előbb farsangi maszknak nézte, majd amikor közelebbről is megnézte, olyan rémület lett úrrá rajta, hogy majdnem sikoltozni kezdett. Az arc egy élő ember (?) arca volt, de a szeme teljesen fekete volt. Se pupillája nem volt, se írisze.
'Csak nézett engem, mozdulatlanul és meredten. Moccanni sem mertem. Nem mozdult. Egész végig nem mozdult. Odatapadt az ablakhoz, és engem figyelt. Iszonyatos volt.'
Amikor a lány barátja kijött az üzletből, észrevette barátnője megdermedt, rémült alakját. Amikor megkérdezte, mi baj van, a lány szótlanul az autóra mutatott, amelyből továbbra is bámult kifelé a titokzatos arc.
'A barátom is meghökkent. Nyugtalan lett, majd kézenfogott, és azt mondta, azonnal tűnjünk el. Amikor hátranéztem, az arc még mindig a kocsi ablakában volt, és bennünket figyelt... Nagyon gyorsan eltűntünk onnan'
Videofelvételeken, fényképeken nem tűnnek fel. Egy idős úr a liftben találkozott egy fekete szemű lénnyel. Beszélgettek, de az úr végig kellemetlenül érezte magát. A lény megkérdezte őt, hova tart. Az úr azt felelte: haza. A lény erre azt mormolta 'Jó dolog lehet egy otthon'
Az idős úr kedélyeskedni próbált, ő is megkérdezte, társa hova tart. A válasz egy rövid és erélyes 'Sehova!!' volt.
A légkör egyre feszültebbé vált. Amint a lift megérkezett, az időr úr szinte kirohant belőle, de amikor visszanézett - immár az autója mellől, az alagsori parkolóban - a lift üres volt.
Amikor másnap visszanézte a videofelvételeket a liftből, senkit nem mutatott mellette a kamera...
A liftbeli fekete szemű lény még egyszer megjelent az idős úr előtt, aki éppen hazafelé vezetett.
'Egy utcai lámpa sem égett! Egy nagyvárosban ez több mint furcsa. Bekanyarodtam egy elágazónál, és kit láttam magam előtt? A fekete szemű embert a liftből! Ott gyalogolt előttem... Mondanom semkell, beletapostam a gázba. Legalább öt közlekedési szabályt hágtam át, de nem érdekelt. Hogy kerülhetett elém, amikor otthagytam a liftben? Pláne gyalog?'
Ezt a különös 'pop-up' tulajdonságot más szemtanú is észlelte. Egy fiatal nő, aki szociális tanácsadóként dolgozik Kalifornia egyik városában, a következőket mesélte:
'A kocsiban ültem, szabaddá tettem az ülést magam mellett a barátom számára. Amint ez a gyerek felbukkant, egyből tudtuk, hogy valami baj van A barátom beugrott a hátsó ülésre, és azonnal lezártunk minden ajtót. Mielőtt azonban észbekaptam volna, valamiért letetekertem az ablakot, és elképedtem, milyen fiatal gyerekről van szó. Talán hét-tíz éves lehetett. Világosszőke, átlagos külsejű gyerek volt, de valami iszonyatosan rossz áramlott körülötte. Azt akarta, hogy engedjem be a kocsiba. Közel volta hozzá, hogy kinyissam az ajtót, de a barátom visszatartott, mialatt azt ismételgette, 'Nincs több hely' A gyerek ettől valahogy feldühödött, és ismételgetni kezdte: 'NINCS TÖBB HELY, NINCS TÖBB HELY, NINCS TÖBB HELY' A szemébe néztem, és megdöbbentem, amikor láttam, hogy egyáltalán nincs fehérje! Elkapta a karomat. Hideg volt az érintése. Ellöktem magamtól, ráordítottam 'NINCS TÖBB HELY!', majd a gázra tapostam, és rettenetes lendülettel kikanyarodtunk a parkolóból. Mialatt hazafelé tartottunk, kétszer is láttuk ugyanazt a gyereket. Először egy gyümölcsösstandnál, majd egy piros lámpánál. '
A szemtanú még egyszer találkozott egy fekete szemű lénnyel.
'Filmet néztünk a barátommal, amikor kopogtak. Nem a normális, egy-két koppantásos kopogás volt, hanem mint amikor a filmekben a kormány emberei berontanak a házadba. Ajtót nyitottam. Egy fiatal fiú állt ott, sápadt volt, fekete hajú. Megkérdeztem, miben segíthetek neki. Azt felelte, telefonálni szeretne. Nem éreztem körülötte semmi rosszat, úgy nézett ki, mint akiben bízni lehet, de ebben a pillanatban sikerült elkapnom a tekintetét. Fekete volt a szeme. Azonnal rávágtam az ajtót. Amikor kinéztem a kukucskálón, nem láttam senkit.'
Katie, egy fiatal lány, talán a legszörnyűbb élményt élte át a fekete szeműekkel kapcsolatban.
'A munkatársam hazavitt, ahogy szokott. Kiszálltam a kocsiból, és akkor vettem észre ezt a két fiút, nem messze tőlem, az út túloldalán. Tizenöt-tizenhat évesek lehettek. Az egyiküknek hosszú haja volt, a másik csuklyás pulóvert viselt, a csuklya takarta a fejét. Nem éreztem jól magam. Hónapok óta láttam őket a szomszéd házaknál, de ez volt az első eset, hogy ilyen közel jöttek a házamhoz. Nagynehezen rávettem magam hogy áthaladjak az úton. Futni lett volna kedvem, de annyira felbosszantott a merészségük, hogy megálltam, és megkérdeztem, mit akarnak. Azt felelték, telefonálni szeretnének, de a szomszédaim nem engedték be őket a házukba. Ekkor vettem észe a szemüket - szénfekete volt.
Halálra rémültem, de amennyire nyugodtan csak tudtam, azt feleltem, nincs telefonom. Kinyitottam az ajtót, hogy bemenjek, de ekkor a csuklyás fiú szólalt meg. Azt kérdezte, egy pohár vízért bejöhetne-e, mert szomjas. Néztem őket, hátha az imént tévedtem, de nem, jól láttam, fekete volt a szemük. Egyre inkább úgy éreztem, el kell menekülnöm előlük.'
Katie megfordult, hogy bemenjen, és ekkor a csuklyás fiú valami olyat mondott, amitől megfagyott benne a vér.
'Nem mehetünk be, amíg nem hív be bennünket. Reméljük, hogy megteszi, mert szomjasak vagyunk'
Katie berohant a házba, és becsapta maga mögött az ajtót. Reszketve ült le a földre, remélve, hogy a fiúk elmennek. Ekkor azonban halk kopogást hallott a háta mögül. A fiúk az ablaknál álltak, és ismét a csuklyás beszélt:
'Engedjen be minket. Nem akarjuk bántani magát, nincs nálunk semmi'
Katie-n eluralkodott a pánik. Nem volt benne biztos, hogy ezek a lények valóban csak akkor jöhetnek be a házba ha ő beengedi őket, nem is akarta kipróbálni. Minden nyílászárót alaposan megvizsgált, mindent ellenőrzött, hogy nem maradt-e véletlenül valahol valami nyitva.
Amikor kicsivel később hazaért a barátja, a fiúk még mindig ott voltak. A férfi megkérdezte, tudja-e, kik ezek a fiúk, mire Katie nemmel válaszolt. A barátja erre elmesélte, hogy amikor hazajött, a fiúk ott álltak, és nem mozdulnak.
Másnap Katie körbekérdezte a szomszédokat, hogy valóban akartak-e telefonálni náluk a fiúk, de a szomszédok egyike sem látta a fiúkat.
Katie időnként most is látja őket.
'Néha felbukkannak az út túloldalán. Néznek. De nem jönnek olyan közel, mint akkor.'
Akármik is ezek a lények, nem emberek. Minden bizonnyal nem mókás kedvű tinédzserek, akik fekete kontaktlencsével szórakoznak. A videofelvételeken nem látszanak, hirtelen bukkannak fel egymástól távoli helyeken, és minden alkalommal negatív érzésekkel töltik el a szemtanúkat. Egy nyugalmazott katonatiszt szerint ők a Földre látogató 63 faj közül az egyik képviselői.
A ruhájukkal minden rendben - lenne, ha valami kirívó nem lenne vagy a ruhák összeállításában, vagy ha nem volna valami eltérő színű rajtuk. Néha a ruhák évtizedekkel korábbi divatból valóak. Mintha nem tudnának öltözködni.
Nyilvános helyeken elkerülik őket az emberek, nem tudatosan, inkább tudat alatt. Egy szemtanú szerint 'mindenhol zsúfolva volt a kávézó, kivéve MELLETTE. És ő mintha még élvezte is volna...'
Olyan, mintha nem lenne otthonuk, mintha nem tartoznának sehova. Erre utal, hogy a Földön mindenhol felbukkantak már eddig. Ezt jelentheti az idős úrnak adott 'Sehova!!' dühös válasz is.
Az 'Engedj be!' szabály rájuk is érvényesnek tűnik. Mi elsősorban vámpírokkal kapcsolatban ismerjük ezt a szabályt. A vámpír nem léphet be a házba, csak ha hívják. Ugyanez érvényes a túlvilági lényekre (démonokra, stb.) is. Hívás nélkül nem léphetnek be a házunkba. (Többek között ezért nem szabad ész nélkül szeánszozni, holtakat idézgetni. Olyasmit idézhetünk meg akaratlanul, amivel bajt zúdítunk magunkra.)
Nem testetlenek. Szilárdak, átláthatatlanok, minden szempontból emberi testűnek tűnnek.
Mindig éjszaka, kora este tűnnek fel, vagy napfénytől elzárt helyen, épületek belsejében.
Mindig sötét, vagy fekete ruhát hordanak.
Van, akik szerint ők az MIB 'Men In Black' utódai. Az MIB afféle különleges osztag, akik a nulladik típusú találkozást átélt embereket figyelmeztetik, hogy tartsák a szájukat (róluk is lesz poszt) Viszont a fekete szeműek nem figyelmeztetnek. Tulajdonképpen semmi mást nem akarnak, csak bejutni a személyi szférádba.
Úgy döntöttem, hogy ennél a történetnél kicsit a szereplőket is befogom mutatni ugyanis rengetegen lesznek és nehéz lesz úgy kiiagzodni a sztorin, hogy nem tudjuk a fontos neveket plusz tulajdonságokat.
Képek nem lesznek, mindent a ti fantáziáokra bízok. :)
Melléklet: lila betűk-főszereplő piros betűk-mellékszereplő
Szereplők: Alisha Mayden Barna hajú, kék szemű, magas és nagyon vékony nő az átlagnál erősebb fizikai adottságokkal. Arca kissé kerek, orra alatt rengeteg szeplője van illetve a testét sok helyen anyajegyek borítják. Jelenleg a 20-as évei végén jár. Munkáját tekintve újságíró, mivel igencsak kíváncsi és bátor természetű. Hobbi szinten író, amiből egész jól keres kiegészítésnek. Legközelebbi rokona a húga Ashley, illetve van egy férje James. Természete olyan akár a kaméleonnak, mindig más. Attól függ hogyan viselkedik, hogy épp milyen a kedve illetve mikor mi válik előnyére. Nem kétszínű, inkább alkalmazkodónak mondja magát, de csak addig míg látja annak logikai értelmét és nem kerül hátrányba illetve életveszélybe. Jelleme nem határozható meg teljes pontossággal, de három biztos dolog van: eszes, ravasz és hűséges a családjához, barátaihoz. Ashley Mayden Barna hajú, zöld szemű, nem is magas, de nem is alacsony, kicsit telt és jók a fizikai adottságai, fél kézzel bárkit megtudna ölni. Kerek, pirospozsgás arca van, amit szintén szeplők borítanak akárcsak testvéréét. A 20-as évei elején jár, tapasztalatlan. Jelenleg egy kávézóban felszolgáló építész mérnöki tanulmányai mellett. Mindezek mellett énekel és gitározik illetve Systema (orosz küzdősport; szerk. megj.) versenyekre és kiképzésre jár. Kicsit ideges természetű emiatt gyakran keveredik bajba, nagyon bátor, komoly és szarkasztikus. Marcus Peel Az utasszállító hajó kapitánya, eléggé fiatal (30 év körüli) és hihetetlenül jóképű. Magas, izmos férfi, barna hajjal és szemekkel, erős arc szőrzettel, szögletes állal. Nem sokat tudni róla, eléggé rejtélyes és furcsa fickó mégis minden nő oda van érte. Jane Borrer Hosszú szőke hajú, kék szemű, vékony nő, akit azzal a tipikus porcelán baba arccal áldottak meg és mindenki oda van érte, legfőbb célja az embereknek, hogy jóban legyenek vele. Általában vinnyogós, a bátor közelébe se ér, empátia nincs benne semmi, általában csak a saját érdekeit nézi, eléggé egoista és elvárja, hogy mindig legyen valaki, aki a talpát nyalja, különben szomorú illetve depressziós lesz. Általában a telefonját nyomkodja és senki olyannal nem hajlandó beszélgetni, aki legalább nem középosztály beli vagy a legfelső tízezer tagja. Nagyon fiatal, szinte még tinédzser. Ő is a hajón utazik, apja megbízásából. Elizabeth McLire Alacsony, zömök nő, vörös dajerolt hajjal és zöld szemmekkel. Köröbelül a 40-es éveiben jár, de külsőre egyáltalán nem néz ki annak. A felső tízezer tagja, a férje milliomos. A hajú útra szeretőjével érkezik, amiről férje nem tud mivel üzleti úton van. Igencsak gőgös, sznob és ki nem állhatja az emberek nagy részét, ezért sincsenek barátai illetve családja. Ramirez Macho Félig spanyol, félig olasz férfi. Magas, izmos, barna hajú és szemű és nagyon fiatal. Rendkívül vonzó és erős. Róla túl sokat nem tudunk meg, ugyanis nem beszéli az angolt, csak a spanyolt folyékonyan. Nem túl beszédes alkat, de segítséggel lehet vele kommunikálni. Elizabeth szeretője, viszont ő középosztálybeli. Neve ellenére nem a éppen a bátorságáról híres. Elena Dark Közép magas, hosszú fekete hajú és kék szemű lány, kissé szögletes arccal és hófehér bőrrel. Kinézetét tekintve punk és emo keveréke. Hallgatag, nyugodt, de ha elborul az agya, akkor ott nem történnek jó dolgok. Múltja elég kétes, semmit nem hajlandó elárulni magáról. A hajóra barátjával érkezett. Rich Maxim Elena barátja, nagyon magas, cingár alak, fekete hajjal és fekete szemmel. Elég bizalmatlan és egyáltalán nem beszél. Félelmetes, óvatos és bizonytalan idegi labilitású. Kicsit pszichopata és alkohol függő. Lisbeth Marx Alacsony, de vékony nő, szinte már anorexiás. A haja természetes vörös, szeme fekete. A bőre nagyon világos és mindenhol szeplők vannak rajta, arca kissé beesett, álla szögletes. Írónő, szintén a pályázat nyertese. Általában félénk, olyan minden mindegy ember, eléggé negatív és csendes. Általában éppen azzal barátkozik, akivel éppen érdemes. Abszolút nem hűséges, ha előnye származik belőle akkor áruló.
Elnézést kérek ezért a hosszabb kihagyásért, mostanság nem igazán sikerült feljönnöm bloggerre mivel rengeteg dolog kötötte le a figyelmem és még köti is.
Viszont, hogy a bejegyzésem ne csak arról szóljon, ami szerintem teljesen nyilván való volt, inkább beszéljünk arról, hogy mi lesz az elkövetkezendő időben. Érkezni fog: •Ghost in the mirror 5.rész •Sziget 1.rész •Kisebb horror történetek •Új menüpont indul mítoszok/ legendák címmel.
Remélem várjátok és utólag is mindenkinek boldog karácsonyt és új évet!
Alisha Mayden fiatal írónő pályázatra jelentkezik, amire egy frappáns történetet kell írni és a fődíj egy utazás a Bermuda háromszög környékére.
Ezzel nem is lenne baj, de sajnos onnantól, hogy elindul a hajóval többé nincs visszaút..
Hajótörést szenved és egy idegen szigetre kerül civilizáció és társaság nélkül. Sorra érik a szörnyűbbnél szörnyűbb halál esetek, fordulatok és élmények, olyan dolgok amiket még életében nem tapasztalt.
Mindeközben elkezdi írni erről szóló legújabb könyvét a zsebében talált lapokra (persze csak vázlatosan), hogy feltárja az igazságot a sziget (Izidóra) borzalmas múltjáról és az ott folyó szörnyűségekről.
Vajon túl éli a szigeten töltött időt? És a társai? Ki fog még haza jutni? Mi lehet Izidóra szörnyű múltja? Mi folyik vajon a háttérben?
Megtudod mindezekre a kérdésekre a választ, ha velem tartasz eme izgalmas, véres és borzongató történet során! :)
Miután kislányuk kellően kihüppögte magát elmondta részletről részletre, hogy mi történt pontosan. Mindkét szülő felhúzott szemöldökkel és meglepődött arcot vágva figyelte a monológot, majd mikor annak vége szakadt egyből össze néztek és bólintottak egyet. Édesapja magához ölelte Flórát és elkezdte megnyugtatni:halkan suttogott a fülébe és igyekezett minnél higgadtabb lenni. A kislány hamarosan megnyugodott, mindeközben édesanyja felment óvatosan a padlásra körül nézni. Természetesen nem talált ott semmit csak azt ami eddig is ott volt: közvetlen a feljáró mellett egy ruhás szekrény utána pedig egy kiálló falrész ami eltakarta a szintén bal oldalon található ágyat, amin rózsaszín ágynemű és csipkés párnák helyezkedtek el. Utána egy kis fiókos szekrény, ahova (valószínűleg) a fehérneműk és egyebek kerülnek. Jóval arrébb a kis virág faragásos játékos doboz, amit Márta az édesanyjától örökölt és mikor megtudta,hogy lánya fog születni egyből tudta, hogy neki fogja adni ezt a régi csodát amiben porcelán babák, hozzá való teás készlet és műanyag sütemények voltak meg még rengeteg szép gyermekjáték. Végül pedig következett a tükör ami még mindig ugyanolyan gyönyörűen csillogott, mint annak idején mikor megvették a házat és még nem voltak arra kényszerülve, hogy elköltözzenek. Ahogy Márta oda ballagott a tükör elé és bele nézett, látta a saját kövérkés alakját, rövid és begöndörített szőke haját és szép zöld szemeit, rendezetlen és festékes ruházatát, ami egy rózsaszín pólóból és egy kék farmerből állt. Ahogy elnézegette a tükörképét hirtelen azt vette észre, hogy egy alacsony vékonyka alak áll mögötte, akinek nem látni az arcát, se a ruháját. Ijedtében hátra fordult és mikor körbe nézett nem látott sehol senkit. Nem értette a helyzetet, s mire visszafordult már a tükörben sem látott semmit. Csak állt és azon gondolkodott, hogy ki lehetett az vagy csak képzelődött?! Mindenesetre nem akarta, hogy kislánya még jobban megijedjen, így ráterítette a tükörre a mellette heverő lepedőt, hogy véletlenül se látszódjon semmi se aztán lement kis családjához. Miközben lemászott a lépcsőn még látta, hogy enyhe és hűvös fuvallat jön ki a lepedő alól és az egy pillanatra fellebben. A tükörben megint ott állt valaki. Nevetett. Hátborzongatóan és harsányan nevetett, Mártát pedig a hideg is kirázta...
